2009. december 25., péntek

2. fejezet

- Várjon! – fordított maga felé. Az a katona volt, akivel előző nap találkoztam. Lenézett a kabátomra, ahonnan kicsit kilátszott a csillagom egyik ága, Ő pedig döbbent arccal nézett rám. Végem van!
- Nem magával találkoztam tegnap? – kérdezte, és a meglepettség helyett egy mosoly terült el az arcán.
- Nem hiszem – hazudtam, majd tovább indultam volna, ha nem áll az utamba.
- De, maga volt az. Hazakísérhetem? – mosolygott.
- Köszönöm, de nincs rá szükségem. Egyébként sem hazafelé tartok – mondtam. Ostoba Rebeka, ostoba! - szidtam magam.
- Akkor magával tarthatok, bármerre is megy? – kérdezte. Féltem, hogyha nemet mondok, akkor pórul járhatok.
- Ha szeretne – egyeztem bele, majd mindketten elindultunk a munkahelyemre.


Egész úton fél szemmel a katonát bámultam, aki egy szót sem szólt, csak némán ballagott mellettem, de hirtelen megtorpant.
Nem értettem a reakcióját.
- Menjen tovább! – utasított, én pedig engedelmeskedtem neki. Végül is, minél hamarabb meg akartam szabadulni tőle.
Szinte futottam a munkahelyemre, majd mikor megérkeztem, bezártam magam mögött az ajtót, és kinéztem a bolt ablakán.
Az ismeretlen férfi azzal a három katona társával beszélgetett, akikkel az előző nap találkoztam, majd elővett a kabátja zsebéből egy papírt. Próbáltam kivenni, hogy mi lehet az, és csak akkor jöttem rá, hogy egy térképet szorongat a kezében, mikor pont a bolt felé tartotta azt. Ez tartott egy fél percig, mert az egyik katona eltakarta a „kilátást” azzal, hogy a férfi mellé állt. Az ismeretlen lehetett a parancsnok vagy főnök, mert magyarázott valamit, majd odaadta nekik a térképet és elküldte őket, aztán engem kezdett keresni, de nem talált, így utánuk ment.
- Rebeka! Te meg mit keresel itt?! – förmedt rám Ferenc, a főnököm. Ijedten fordultam felé, majd elé sétáltam. – Ugye nem keveredtél bajba? – kérdezte aggódó tekintettel.
- Remélem, hogy nem.
- Ezt meg, hogy értsem?
- Az előbb egy… német katonával jöttem ide – feleltem.
- Hogy mi?!
- Nyugodj meg, nem kísért el ide csak egy darabon. Nem tudja a nevemet sem, és azt sem, hogy hol dolgozom…tam.
- Mi van, ha követett vagy látta, hogy idejöttél? – tudakolta, a hangja tele volt félelemmel.
- Akkor azt hiszi, hogy csak vásárolni jöttem be, ami igaz is. Ferenc, kaphatnék egy kis kenyeret és tejet?
- Természetesen – mondta, majd elém hozott egy félkiló kenyeret és egy liter tejet.
- Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.
- Ez a legkevesebb.
- Tudod, nem szeretném, ha miattam bajba kerülnél.
- Drágám, nem fogok bajba kerülni, és soha senki nem fogja megtudni, hogy hol laktok – mosolygott.
- Azt még te sem tudod.
- Megint elköltöztetek? – kérdezte meglepett arccal.
- Hisz mondtam, hogy gyakran kell váltanunk lakhelyet… miattuk – böktem a bolt előtt el-elhaladó katonákra.
- Megértelek. Engem sosem zavart, hogy zsidó vagy, mert nem az számít, hogy mit vallasz, hanem, hogy milyen ember vagy – ölelt meg.
- Köszönöm – viszonoztam ölelését.
- Édesanyád hogy van? – húzódott el.
- Sajnos nem javult az állapota – hajtottam le a fejem.
- Sajnálom – tette kezét a vállamra. Bólintottam.
- Most mennem kell, köszönöm Ferenc – mosolyogtam, majd elköszöntünk egymástól, én pedig hazafelé vettem az irányt.



Igyekeztem kerülőúton menni, hogy ne kövessenek. Mikor már csak tíz utcányira voltam az erdőtől, megint belé botlottam.
- Ó, elnézést! – szólt. – Maga az? – kérdezte mosolyogva.
- Ne is tagadja! Maga követ engem – mondtam.
- Én? Ugyan már, miért követném?
- Akkor tegyen meg egy szívességet. Hagyjon békén, és menjen, felügyelje a katonáit! - szóltam mérgesen, majd tovább folytattam az utamat.


Rettegtem, hogy esetleg magamra haragítottam a katonát és követ, de reménykedtem benne, hogy tévedek.

Az erdőben jártam, mikor pár méterről elmosódott férfialakokat vettem észre. Egyből elrejtőztem egy bokor mögé, és onnan kukucskáltam ki.
Az a három férfi volt, akikkel az ismeretlen férfi beszélt, aki követett, csakhogy volt ott még egy.
Az egyik megszólalt. Nem értettem, hogy mit mond, mert németül beszélt, de mint kiderült, csak az az egy.
- Azt mondta, hogy erre kell jönnünk, nem? – kérdezte a rövid fekete hajú.
- De, és ha minden igaz, hamarosan odaérünk – felelte a rövid szőke. Ekkor, aki németül beszélt, megszólalt és motyogott valamit, mire a „barátja” felmordult.
- Mi az? – kérdezte a szöszi.
- Rupert azt kérdi, hogy miért beszélünk magyarul – fordította le a harmadik katona.
- Mondd, hogy azért, mert tanulgatnunk kell. Ő is tegye azt, mert így sosem fog egy magyar polgárral sem kijönni, nem mintha szükség lenne rá, de talán elő is léptethetnek minket ezáltal – mondta a fekete hajú férfi, mire a másik lefordította. Erre megint megszólalt.
- Mi van, ha Hitler megtudja? – kérdezték a nevében.
- Nem fogja, ha nem fecseged el valakinek. – Most valami csúnyát mondhatod Rupert, mert felmordult a szőke hajú katona.
- Na, most már elég legyen! Rendben, beszéljünk a saját nyelvünkön, de ha még egyszer egy rossz szót hallok tőled...
- Elég, barátom! – szólt rá a fekete hajú.
- Jó, jó! Inkább menjünk tovább – mondta ingerülten, majd mindannyian elindultak.
Szóval mindegyik katona tud magyarul, de akkor miért csak Ő szólt hozzám? Most már biztos, hogy Ő a parancsnokuk.

Miután előbújtam a bokor mögül, óvatos és körültekintő voltam, nehogy észrevegyenek a német katonák.

Szerencsére elkerültem Őket, legalábbis azt hittem, amíg haza nem érkeztem.
Épp léptem volna ki az erdőből, mikor megpillantottam a húgomat és az édesanyámat, akiket egy-egy katona fogott le.
Nem, ez nem lehet!
Megbújtam egy fa mögött és onnan néztem Őket.
- Tényleg itt voltak, de honnan tudta? – kérdezte a fekete hajú férfi.
- Gordon! Rupert épp most mondta, hogy…
- Tudom, tudom! Na, menjünk, csak ketten voltak – mondta, majd elindultak.
Utánuk akartam menni, de ekkor egy kéz befogta a szám és szorosan magához szorított.
- Azt ajánlom, hogy maradj csendben, különben visszajönnek – szólt, engem pedig elfogott a rettegés…






Köszönöm a kommentárokat lányok:D Nagyon aranyosak vagytok:d Remélem ez is tetszeni fog:D
puszi

10 megjegyzés:

  1. :Dimadtaaam:DEs ugye Robert fogta le??Mar imadom a pasit xDxD Alig varom,hogy osszejojjenek :Dpuszi

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt!!! Annyira izgalmas, hogy azt le sem lehet írni! Olyan Robertes a pasi! :) Imádom! Várom a következőt!!!
    Puszi: Sipi

    VálaszTörlés
  3. Hmm,Robert, vajon honnan jön a név? Tetszik a fic, nagyon aranyos, egyetlen bajom van vele. Nincs igazi világháborús hangulata. Nem érzem belőle eléggé a félelmet, a kétségbeesést, az üldözött vad érzését. Egy igazi háborúban a lány annyira félne, h nem mondana annak a bizonyos Ferencnek semmit sem. Ha nem sértődsz meg, ajánlanék két könyvet, sztem biztosan tetszeni fognak: 1. Varga Katalin: Kislányom, édesem, 2.: Danielle Steel: A gyűrű vagy Az aranyhajú lány (mindkét címmel megjelent). Ha ezeket elolvasod, tudni fogod, h mire gondoltam. Mindezt csak azért írtam, mert eddig nagyon tetszik az írásod,és szeretném még jobb minőségben látni/olvasni. Köszönöm,h írod ezt a történetet: Arisa E Blake a Merengőről.

    VálaszTörlés
  4. Szia!!
    Óóóó miért mindig a legizgalmamsabb résznél ... !! :D Nagyon-nagyon tetszik !! Már nagyon várom a következő részt! :)
    Jó írogatást!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Kedves Arisha!
    Igazad van, valóban kéne félnie, és fog is.:)
    Az a Ferenc pedig a "barátja". Évek óta ismerik egymást, és valóban, nem kellett volna semmit sem mondania, de ez sodorta bajba. Ki fog derülni:)
    Köszönöm, hogy írtál:D Nem tudom, hogy eltudnám-e olvasni a könyveket, de majd megkeresem:D
    Köszönöm:D:D

    Nektek is köszönöm lányok:D
    Örülök, hogy tetszik nektek:D
    puszi

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett.:)
    Várom a kövit:)

    VálaszTörlés
  7. Imádom imádom imádom....
    Egyszerűen...fuu...szohoz sem jutok....
    Nagyon jo lett...rem minél hamarabb lesz folytatás...
    Puszíh

    VálaszTörlés
  8. szia.. nagyon jó a töri alig várom a kövi részt..

    VálaszTörlés
  9. Imádtam, nagyon nagyon imádtam! Egyszerűen képtelen vagyok betelni vele, annyira jó!!
    Húú, nagyon várom a következőt:D
    Puszi

    VálaszTörlés
  10. Szia Gicus!

    Most találtam meg az oldalad, és el is olvastam a részeket! Meg kell, hogy mondjam, nagyon megfogott a történet! Eleve már az is nagyon "hívogató", hogy nem sok ember választ ilyen alaptörténetet, vagy hogy is mondjam... helyszínt a ficjének. Nagyon érdekesnek találom, és várom a folytatást! :)

    Üdv,
    Sabyna

    VálaszTörlés