2009. december 15., kedd

Prológus

1944. márciusában történt, a második világháborúban, hogy a németek megszállták a hazámat, Magyarországot.
Ekkor Horthy Miklós volt a kormányzója az országnak. Sztójay Dömét nevezte ki, mint miniszterelnököt és ezzel megkezdődött a zsidóság és cigányság deportálása, azaz a haláltáborokba szállítása.

A családom és jómagam is zsidók voltunk, így nekünk is koncentrációs táborokba kellett vonulnunk, de mielőtt a német katonák elérték volna a házunkat, megszöktünk - kivéve az édesapámat, aki minket védett, ezáltal fogjuk ejtették -, mi pedig elbujdostunk az erdőbe, régi romok közé, vagy egy „ép” házban találtunk menedéket.
Hogy pontosan ki vagyok?

A nevem Kreidl Rebeka. Huszonkét éves, zsidó, magyar állampolgár vagyok. Itt születtem Magyarországon, ahogy a családom összes többi tagja is.
Hosszú sötétbarna hajam és fekete szemem van, amit az édesapámtól örököltem.
Apám Kreidl Báruk, anyám leánykori nevén Benet Rebeka – utána kaptam a nevem -, van egy húgom, Abigél.

És, hogy mi lesz ezek után?
Vagy javul a helyzet, vagy romlik…

Ennyi volt a prológus. Nem tudom, hogy mikorra készül el az 1. rész.
Véleményeteket várom:D Remélem kapok kommentár vagy levél formájában:D
Az e-mail címemet megtaláljátok oldalt:D
puszi

4 megjegyzés:

  1. Szia! Elég érdekesnek hangzik... Remélem hamar felrakod az első részt, kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle. hogy mi lesz a jövőben. És szerintem eredeti ötlet:)
    Rika

    VálaszTörlés
  2. Imadtaaaam,es mar mondtaam,hogy vartam *.*
    Remelem hamar fent lesz az eslo fejii!!:D:D
    puszii

    VálaszTörlés
  3. Már említettem neked, mennyire remek és egyedi és érdekes az egész. Nagyon várom az első részt, mert ilyen történetet csak te tudsz, és én ezért nagyon imádlak:D
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Nagyon várom már az első részt... :D Sok sikert és pls mihamarabb tedd fel... :P

    VálaszTörlés