VISSZATÉRÉS + 13. fejezet

Sziasztok!
Egy év szünet után visszatértem Új dizájnnal és egy FRISS FEJEZETTEL! :) Igyekeztem megírni Gyermek napra, és sikerült is, de aztán még javítani kellett rajta.:)
Sajnálom, hogy így eltűntem...:( Lehet, hogy sokan azt hittétek, hogy abbahagyom a történetet, de NEM! Itt vagyok, hisz megígértem. :) Tartogatok egy s mást, és egy új szereplő tűnik majd fel a történetben. Akadhatnak majd kérdések is a fejezettel kapcsolatban, de ki fognak derülni a következő fejezetben. :)
Remélem, nem mindenki hagyott el engem - megjegyzem, megérdemelném -, de remélem, tévedek.
Mit is mondjak. Jó szórakozást hozzá. Lehet, hogy az eleje kissé unalmas, de igyekszem izgalmasabbá varázsolni a történetet. :)


Másnap reggel a nap sugaraira keltem, amik lágyan simogatták az arcomat. Nem tudtam eldönteni, hogy az előző éjszakát álmodtam-e, vagy valóság volt, mert… egyszerűen képtelenségnek tartottam. Féltem attól, hogy talán az egészet csak álmodtam, de amikor megpillantottam Robertet az ágy szélén ülve, engem nézve, már biztosan tudtam, hogy megtörtént. Ott volt velem éjjel a pataknál, és megcsókolt.

Mosolyogva nézett engem, én pedig őt, és a közénk telepedő csönd is beszédnek tűnt. Csupán egymás szemét fürkésztük, s úgy beszélgettünk, mintha a falnak is füle lenne.
Lassan felültem az ágyban, de a szemünket nem vettük le a másikról. Robert kinyújtotta felém a kezét, és mosolyogva megcirógatta az arcomat. Kezemet a kezére helyeztem, majd az ölembe fektettem azt. Úgy éreztem, ennyit megengedhettünk magunknak, ha már minden nap öt-hat percet találkoztunk. Igazából alig beszéltünk, de mégis ezt tettük, fontos dolgokról ejtettünk szót.

Rossz volt belegondolni, hogy miattam nem érne oda – bárhol is legyen az – időben, és ha rájönnének az emberei, hogy rejteget, akkor… akkor talán lecsukják, vagy ami még rosszabb, meg is ölhetik. Kirázott a hideg ettől a gondolattól. Ha őt is elveszíteném, akkor magam sétálnék oda az embereihez, és mutatnám fel nekik a Dávid csillagot, amit elástam az erdőben, mielőtt megkért volna, hogy költözzek hozzá. Meg akartam tőle szabadulni, hogy még véletlenül se tudják bizonyítani, hogy zsidó vagyok. Tudtam, hogy eddig ostobaság volt magamon tartani. Olyan voltam, mint, aki figyelembe sem veszi a veszélyt, ami körülötte van. Nem is tudom, miért nem vettem már le akkor, mikor úgy döntöttünk, menekülünk.
De visszatérve a jelenbe. Ahogy teltek a napok, ráébredtem, hogy Isten nem véletlenül küldte Robertet hozzám. Volt valami célja ezzel, bár azt nem tudtam volna megmondani, hogy mi.

A vallásom, ami miatt elveszítettem a családomat… Magamban mindig is más vallású szerettem volna lenni. A szüleimnek nem mondtam, mert nem akartam tiszteletlen lenni. Tudom, hogy nem tehetek ellene semmit, és nem lázadok fel a vallásom ellen, csupán belegondoltam, milyen is lenne, ha nem zsidó lennék. Láttam a katolikusokat, és megvettem a Bibliájukat. Míg mi még várjuk a Messiást, náluk már eljött, meghalt, és feltámadt. Elolvastam benne mindent, és összehasonlítottam a miénkkel. A válaszom: is-is. Mi másképp látjuk a dolgokat, mint ők…
- Nekem hamarosan mennem kell. – Robert hangja ébresztett fel az elmélkedésemből. Nagyot sóhajtottam, de még mindig nem engedtem el a kezét. Felnéztem rá, ő pedig közelebb ült hozzám, szabad kezével megsimogatta az arcomat, majd mindketten elmosolyodtunk. – Nem szeretnélek itt hagyni, de nincs más választásom – sóhajtott. Csak a vágyakozás és a remény maradt nekünk. Arra vágytunk, hogy vége legyen a háborúnak, és végre együtt lehessünk. Reménykedtünk, hogy ez egyszer majd valóra fog válni, mert akkor mindketten boldogan élhetnénk Magyarországon. Én legalábbis ezt szerettem volna, de Robert vágyai számomra ismeretlenek voltak. Tudtam, hogy nem akar több embert bántani, és a háború az nyomasztó. Már az is csoda, hogy el tudott bújtatni. Igaz, ki keresne egy zsidót, egy német katonánál?
- Itt megvárlak – szólaltam meg végül. – Nagyon úgysem mehetek sehová. – Nem tudtam, mit tehetnék, míg távol van, de aztán eszembe jutott valami. Az én katonám magára kapta a táskáját – észre sem vettem, mikor állt fel mellőlem -, majd visszajött hozzám, és leguggolt elém. Tudtam, hogy megint fel szeretné hívni a figyelmem a ház elhagyásával kapcsolatban, de én megelőztem. – Tudom, nem fogok kimenni – ígértem meg neki, majd végül feltettem a kérdést. Nem tudtam, milyen reakciót válthatok ki belőle. – Robert, tudom, hogy nincs megállás nálatok, és hogy rengeteg dolgod van, de ha egyik nap mégis akad egy kis szabadidőd, akkor… - itt szünetet tartottam, ő pedig kíváncsian nézett engem -… akkor tudnál szerezni nekem egy üres kis könyvet? - Elgondolkodott. Nem értette, miért lenne szükségem rá, és rájöttem, hogy túl sokat kértem tőle. – Tudom, hogy nagy kérés volt tőlem, ne haragudj rám! Arra nem is gondoltam, hogy talán gyanakodnának, miért kell neked olyan. – Megint buta voltam, és nem gondolkodtam. Nem használhatom ki a kedvességét és a szerelmét. Nem lehetek ennyire önző! - szóltam magamra. Robertre néztem, aki még mindig a gondolataiba volt temetkezve. Az arca rezzenéstelen volt; igazi póker arcot öltött fel, és én csak vártam, hogy mondjon valamit.
- Dehogy haragszom rád! Unatkozol – szólalt meg végül komoly arccal. Először nem értettem, aztán… Azt hiszi, hogy untat! Kicsit nehezen jutott el a tudatomig, mire akart célozni, és mikor szólásra nyitottam volna a számat, ő ajkait az enyémekre tapasztotta.

Ismét az a bizsergés járta át a testemet, mint, mikor először megcsókolt. Ajkai puhák voltak, és olyan szenvedéllyel csókoltak, mintha most először csókolóztunk volna. Úgy éreztem, hogy repülök, és fent vagyok az égen, a felhők közt. Olyan érzés volt, mintha egy bárányfelhőn úsztam volna. Robert, kezével a hajamba túrt, és így húzott finoman magához, én pedig egyik kezemet a nyakára helyeztem, miközben elmélyítettük a csókunk. Olyanfajta nyugalom árasztott el, mint amilyen az álmomban is volt. Nem féltem. Egyszerűen nyugodt, és határtalanul boldog voltam. Mindent kizártam, csak a pillanatnak és Neki éltem. Alig ismertük egymást, mégis úgy éreztem, mindig mellettem volt.

Megvallom, nem szívesen engedtem volna el magam mellől. Mindig kicsit feszült voltam, ha ő elment, és későn ért haza. Egyfolytában a legrosszabbra gondoltam. Már így volt ez a kezdetektől is. A félelem érzet, és az, hogy lebukunk, állandóan bennem rejtőzött, és ettől nem tudtam szabadulni. Próbálkoztam, de nem ment. Kísértett. Vagy álmaimban, vagy Robert késői érkezéseiben mutatkozott meg. Azt kívántam, bárcsak sose menne el hazulról.

Több alkalommal is megemlítettem a félelmet. Ez az az érzés, ami meghatározza az életemet, és annak minden egyes napját. A háború erről szól, nem? Halálról, fegyverekről, vérről, rettegésről, és ismét csak halálról. Mit oldanak meg ezzel az országok? Semmit. Jobb lesz a világ? Nem. Akkor mi értelme? Miért jó gyilkossá válni, vagy épp az lenni? Nem jó, egyáltalán nem jó. Robert az élő bizonyíték. Ő kimondta. Nem szereti azt csinálni, amit előírnak neki. De kötelessége...
- Mi a baj? Jól vagy? – Robert aggódó hangja rángatott vissza a jelenbe. Csókolóztunk, én pedig nem arra figyeltem, hanem teljesen más dolgokon járt az eszem. Nem értettem, mi van velem. Miért szembesítem magam mindig a kegyetlen igazsággal?
- Igen, jól vagyok – szólaltam meg végül. – Ne haragudj! – fogtam meg a kezét, majd ránéztem. – Azt hiszem, jobb, ha most mész – mondtam, ő pedig kis gondolkodás után, egy puszit nyomott a számra, és elhagyta a házat. Ostoba voltam, hogy rögtön sokat kértem tőle. Felálltam az ágyról, s az ablakhoz léptem, majd kitekintettem rajta, és néztem, ahogy Robert lassan eltűnik a fák között. Legszívesebben utána rohantam volna, de megígértem neki, hogy a házban maradok.

Csak ültem, és bámultam ki az ablakon. Mi mást csinálhattam volna? Nem voltam börtönben, mégis úgy éreztem, ott vagyok. Igazából még a raboknak is járt egy kis szabad levegő, de én ki sem tehettem a lábamat a házból. Egész nap nem tudtam magam elfoglalni, és az órák is lassan teltek. Olyan rossz volt, hogy senkivel sem lehettem. Senkivel sem beszélgethettem.
Most már megértettem, miért borzalmas az elítélteknek. Persze, ők okkal lettek lecsukva, de én? Én úgy hiszem, nem követtem el semmit, amiért ilyet érdemelnék. Igaz, hogy kaptam az élettől egy csodálatos ajándékot, de még elveszíthetem. Kegyetlenül elvehetik tőlem őt, vagy akár az életemet, és akkor mindennek vége lesz. Az a kicsi, amim meg maradt, könnyedén a múlttá válhat. Hamar meg kellett tanulnom, hogy értékelnem kell az apró dolgokat. Eleinte azt hittem, Robert egy csapás számomra, és milyen nagyot tévedtem. Hetek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek.

Az érzelmeim kavarogtak bennem. Egyszerre éreztem határtalan boldogságot és mérhetetlen fájdalmat. Nem tudtam eldönteni, melyik az erősebb. Egyszer az egyik, egyszer a másik kerekedett felül, és ez által harc dúlt bennem. Amikor Roberttel töltöttem az időmet, boldog voltam, de mikor egyedül üldögéltem a házban, szomorúan vártam, mikor kell fel az a nap, amikor végre elmúlik ez az érzés. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez az idő még nagyon messze van. Már, ha egyáltalán vége lesz ennek az időszaknak. Vajon vége lesz? Lehetek még igazán boldog? Élhetek-e még úgy, mint mindenki más? Vagy életem végéig menekülhetek?
Sok kérdés fogalmazódott meg még bennem, de igazán egyikre sem tudtam a választ.

Ahogy bámultam kifele az ablakon, és néztem, ahogy gyűlnek a gomolyfelhők az égen, úgy kezdtek bennem is egyre borúsabbá válni az érzések. Aztán egyszer csak feltört belőlem a sírás, és mintha az ég is velem zokogott volna, úgy zúdította a földre könnyeit. Nem töröltem le őket, hisz senki sem látott. Nyugodtan kiadhattam magamból mindent.

Egyedül voltam, és időnként dörgés, villámlás törte meg csak a csendet. Olyan volt, mintha már este lett volna. Nem tudtam behatárolni az időt; talán nem is akartam. Ha nem tudjuk, hány óra van, akkor hamarabb eltelik a nap, mint gondolnánk. Erre a gondolatra elmosolyodtam, de amikor megjelent előttem Robert arca, a mosolyom eltűnt. Vajon haragszik még rám? Erre sem tudtam a választ.
Tényleg nagyon sok a megválaszolatlan kérdés. Bárcsak lenne egy könyv, amiben minden le van írva, és csak el kellene olvasnunk, hogy megtudjuk a kérdéseinkre a választ.

A könnyeim már nem folytak. Nem is tudtam, miért kezdtem el sírni, csak azt, hogy akartam, és nem szerettem volna bent tartani. Ismét eszembe jutott Robert. Úgy szerettem volna vele lenni. Állandóan, megállás nélkül. És ekkor olyan dühöt éreztem, hogy azt hittem, mentem a falhoz vágok valamit. Ez a háború tehet mindenről! Minden egyes német csak a bajt hozza ránk. Kivéve persze Robertet. Egész Magyarország ki van szolgáltatva nekik, és senki sem segítene nekünk. Persze háború van, de akkor is! Szerintem ki akarunk lépni ebből a háborúból, de nem tudunk, mert nem engedik. Folyton tehetetlenek vagyunk…

Ahogy elmélkedtem a félhomályban, egy alakot láttam meg kirajzolódni az erdő felől. Amikor kiért a fák takarásából, egy katonát vettem észre. Boldog mosoly futott az arcomra, hogy végre Robert hazajön, és nem maradok egyedül. Bocsánatot szerettem volna kérni tőle, és végre itt volt az alkalom. De ez csak pillanatnyi öröm volt, hisz felfedeztem valamit Rajta. A járása… A járása más volt, mint Roberté, mégis a ház felé tartott. Megijedtem. Elkövetkezett az, amitől mindig is féltem.
Azonnal felpattantam az ágyról, és egy „fegyvert” kerestem magamnak. Nem kellett sokat kutakodnom. Felkaptam az edénykét, amiben teavizet szokott forralni Robert, miközben azt hiszi, hogy alszom, majd ismét az ablakhoz mentem, és kikukucskáltam rajta.
Tényleg a ház felé tartott, és már csak pár méterre volt a háztól és… Tőlem…

Befutottam abba a szobába, ahol Robert ruháit terítettem ki, majd a falnak vetettem a hátamat, és vártam. Reszkettem, mint a nyárfalevél, és közben azért imádkoztam, hogy Robert mihamarabb hazaérjen. Habár tudtam, hogy egyszer rám találnak, nem hittem volna, hogy ilyen hamar. De vajon, miért egyedül jön a katona? És miért jár olyan… olyan természetesen? – gondolkodtam el. Mintha csakúgy sétálgatna… Akkor is tudom, hogy miattam jött… hogy értem jött…
Vagy csak Robert küldte haza valamiért? Nem hiszem. Robert ennél óvatosabb, hisz tudja, hogy itt vagyok… Ezt nem kockáztatná meg… Te jó ég! Lehet, hogy rájöttek? És, ha igen, akkor Robertet bántották, vagy börtönbe vetették…? Vagy, ami rosszabb… megölték. Nem, az ki van zárva! Erre nem gondolhatok. Nem juthat mindig a legrosszabb az eszembe.

Miközben ezek jártak a fejemben, kinyílt az ajtó, és léptek zaját hallottam meg. A szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint általában, és úgy éreztem, menten kiugrik a mellkasomból. Egyszer csak megállt a katona, és nem hallottam a lépéseit. De aztán ismét elindult, ám úgy tűnt most irányt váltott, s egyenes a felé a szoba felé tartott, amelyikben én is tartózkodtam. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt is venni. A szívem a torkomban dobogott, a fegyveremet pedig olyan erősen szorítottam, hogy talán bele is fehéredtek az ujjaim. Habár a szobában homály uralkodott, még így lehetett látni, mi van a helyiségben.
Magamra szóltam, hisz egy pillanatig sem hagyhattam, hogy a gondolataim szárnyra keljenek, mert akár az életembe is kerülhet, ha elkalandozok.

A lépesek egyre közelebbről hallatszottak, én pedig készen álltam a támadom lefegyverzésére. Az is megfordult a fejemben, hogy talán nem jutok ki innen élve, és szerintem sokan így lehettek vele, ha az én helyembe képzelték magukat. Egy nálam jóval erősebb férfivel szemben… Nincs túl sok esélyem.
Nem telt bele sok idő, és a cipője kopogását már egészen közelről hallottam. Tudtam, hogy nincs messze, s csak másodpercek kérdése, és belép a helyiségbe, én pedig vártam… Vártam, mint egy vadász az áldozatra. Csendben maradtam. Figyeltem, és mikor a férfi belépett a szobába, halkan mögé kerültem, majd felemeltem a fegyveremet, s már támadtam is volna, de Ő gyorsabb volt…


Remélem, tetszett nektek, és valahogy közlitek velem a véleményeteket. :)
Puszi, Gicus

Üdv nektek bálozók!

Sziasztok!

Egy barátnőm pályázatot indított. Az ő szavait(pontosabban bemásoltam) használom. Remélem, felkelti majd az érdeklődéseteket. :) Én neveznék, de én már más pozícióban vagyok. :P
A részről pedig annyit, hogy igyekszem vele. :)

Nos, a pályázatról.

Üdv nektek bálozók!

Ez itt a Pokoli Bálok éjszakája!
Igen, okkal így fogalmaztam ugyanis nem akartam ötlet tolvajnak tűnni.
Mostanában, és persze régebben sokat hallhattatok egy bizonyos Pokoli Báléjszakák című nagy sikerű könyvről, amelynek elkészítéséből Stephenie Meyer is kivette a részét:)
A könyvet, Ő és még négy igazán tehetséges író töltötte meg csodás "novelláikkal".


Na szóval, az én ötletem valami hasonló dologra épül. Egy olyan történet, mint amit a könyvben is olvashattál, vagy éppen teljesen más:) Lehet Edward és Bella története, vagy valaki másé, teljesen mindegy. A lényeg, hogy egy báléjszakáról kell, hogy szóljon. A központi cselekmény adott, de a többi változót neked kell kitalálni:)

Részletek: --> http://nezopont-kira.blogspot.com

Örülne/nénk, ha jelentkeznétek, és megmutatnátok, mire vagytok képesek. :D Bárki jelentkezhet.:)

Puszi

Gicus

Fontos bejelentés a történettel kapcsolatban!!

Sziasztok!

Tudom, hogy már nagyon, de nagyon régen volt rész. Ezért bocsánatot is kérek, de azt hiszem, néhány embert mégis érdekelne, hogy mi van a történettel.

Nos, a történet jelenleg szünetel, mint észrevehettétek, de akkor most szólok. NEM FEJEZEM BE A TÖRTÉNETET! FOLYTATNI FOGOM!! Amint vége a Szerelem vagy halál-nak, felteszem a 13. részt. Mellesleg már elkezdtem írni, és egy kicsit haladtam is vele.

Most ugye még a gyakorlat is itt van a nyakamban, és jó hogy egy történetet tudok írni... Igyekszem, higgyétek el!

Mivel nem akarlak kikészíteni benneteket, bemásolok egy kis részt a fejezetből.

Részlet a 13. fejezetből

Másnap reggel a nap sugaraira keltem, amik lágyan simogatták az arcomat. Nem tudtam eldönteni, hogy az előző éjszakát álmodtam-e, vagy valóság volt, mert… egyszerűen képtelenségnek tartottam. Féltem attól, hogy talán az egészet csak álmodtam, de amikor megpillantottam Robertet az ágy szélén ülve, engem nézve, már biztosan tudtam, hogy megtörtént. Ott volt velem éjjel a pataknál, és megcsókolt.

Mosolyogva nézett engem, én pedig őt, és a közénk telepedő csönd is beszédnek tűnt. Csupán egymás szemét fürkésztük, s úgy beszélgetünk, mintha a falnak is füle lenne.

Lassan felültem az ágyban, de a szemünket nem vettük le a másikról. Robert kinyújtotta felém a kezét, és mosolyogva megcirógatta az arcomat. Kezemet a kezére helyeztem, majd az ölembe fektettem azt. Úgy éreztem, ennyit megengedhettünk magunknak, ha már minden nap öt-hat percet találkoztunk. Igazából alig beszéltünk, de mégis ezt tettük, fontos dolgokról ejtettünk szót.


Tényleg nagyon sajnálom, és igyekszem megírni. :) Bizonyára láttátok a videót, amit a történethez készítettem.:) De, aki még nem, annak belinkelem. :)

http://www.youtube.com/watch?v=jEC-13nAkXs

Puszi

Gicus

Könyvajánlás!

Most nem résszel jelentkezem, hanem egy kis ajánlóval. :)
Már régóta fut az interneten egy regény, a címe: Gyémántfiú.
Biztosan hallottatok már róla, de ha nem, akkor most megemlítem Nektek.
Szurovecz Kitti írónőt Robert Pattinson ihlette meg, amikor Robert Budapesten forgatta a Bel Amit, Kittinek pedig - úgymond - a nyomába kellett erednie. :)
Nos, akkor máris mondom, hogy miről is szól a könyv. :)

Nickolas Richards egy egyszerű londoni srác, akinek csupán egy álma van: hogy egyszer elismert színész legyen. Mikor megkapja élete legnagyobb sikert hozó szerepét, Los Angelesbe utazik, ahol megismerkedik Heily Andersonnal. Ennek a szerény és érzékeny srácnak fenekestül felfordul az élete a hirtelen jött sztárságtól, mégis próbál önmaga lenni. A Fényemberek után, több ezren rajonganak érte, és mindent megtesz azért, hogy szerelme és a saját életét a kezében tartsa, ám úgy tűnik, ez nem lesz egyszerű...
Heily Anderson gyerekkora óta a médiában él az anyja jóvoltából. Mindene megvan, amire egy ember vágyhat mégis van valami, ami hiányzik...
Egy szerep és egy film, ami nemcsak sikert, hanem az igaz szerelmét hozza el neki. Egy férfi, aki váratlanul bukkant fel az életében, és sosem tűnik el...
Ha Nick és Heily szerelme kiderül, azzal olyan lavinát indítanak el, ami romba döntheti az egész életüket.
Vajon Nicknek lesz elég ereje, hogy túlélje a médiaforgatagában, vagy a Gyémántfiú megszűnik csillogni?


Bocsi ezért a béna leírásért, most csináltam xD de csak ajánlani tudom a könyvet,, hisz sok izgalom van benne, és olyan érdekes fordulatok, amikre nem is gondolnál :) Hoztam egy kis ízelítőt belőle. :D Véleményem szerint Kitti nagyon eltalálta Robot. :D A személyiség nagyon hasonlít rá, és a családi háttér is, majd meglátjátok, nagyon jó. :D


Egy kis részlet az első oldalról:

Gyémántfiú

„Kicsi Jane! Ez most nagyon fáj. Sosem hittem volna, hogy épp te! Hogy az életed utolsó perceiben itt állsz majd velem szemben. Persze tudtam, hogy egyszer eljön a nap, csak abban bíztam, hogy nagyon-nagyon soká! Kicsi Jane! Könyörögve kérlek, ne gyere közelebb! Élned kell, mert mától az idők végezetéig nem élhetek nélküled…”


Prológus

The New York Times, 2009. szeptember 11.

„Nyolc évvel az ikertornyok tragikus megsemmisülése után újabb katasztrófa miatt lábad könnybe Amerika, s az egész világ szeme. Nickolas Richards, a huszonnégy éves, zseniálisan tehetséges filmcsillag, a szupersztár tini bálvány önkezével vetett véget az életének- legalábbis minden jel erre utal. A fiatalember ruháit és iratait a Golden Gate híd egyik pillérén találta meg egy munkás három nappal a színész eltűnése után. Azóta búvárok keresik Nick testét az öbölben, eddig eredménytelenül. Ám az idő múlása csakis arra enged következtetni, hogy az ifjú tehetség már valóban nincs az élők sorában. Nemcsak Londonban élő családját, barátnőjét, Heily Anderson színésznőt sújtotta porig Nick öngyilkosságának híre. Világszerte, rajongók milliói gyászolják a Gyémántfiút. Az elhunyt tehetséget a Diamond Filmstúdió saját halottjának tekinti. Nyugodjék békében.”


Remélem, felkeltette az érdeklődéseteket ez a kis részlet, hisz, ahogy jobban belemerültök az olvasásba, úgy fog titeket is elvarázsolni a történet, mint engem. :) Személyes kedvencem. :)
Ha van kedved, nézz be Kittihez, és írhatsz neki véleményt, vagy ha kérdésed van, akkor azt is bátran felteheted neki:)

http://www.szuroveczkitti.hu/
Gyémántfiú első fejezete, oldalt pedig a többi

Vámpírcsók

Sziasztok!
Most nem résszel jöttem. :(
Egy kis blogajánlóval jelentkezem. :D Hogy Nilla szavaival éljek(remélem, nem haragszol). Néhány elvetemült lány, név szerint: Evelyn, Griffnixi, Fanee, Melody, Nilla, és jómagam, pár hete elkezdtünk egy új történetet, amit mint láthatjátok, sokan írunk.
A címe: Vámpírcsók.
Evelyn ötlete volt. Ez a történet nem Twilightos. Olvastam az első fejezetet, ami - szerintem - fantasztikus lett! Én nagyon imádom!
A történetet - vagyis inkább Evelynt - az Interjú a vámpírral című könyv ihlette. Nem tudom ki látta a filmet, amiben Brad Pitt, Tom Cruz, Kirsten Dunst és Antonio Banderas a főszereplő. Nekem nagyon tetszett a film, és vagy százszor láttam. Remélem, adtam egy kis segítséget, akinek nem rémlett volna. :) Nem a filmre épül, hanem a Vámpírkrónikák első kötetére, vagyis erre.
Remélem, felkeltettem az érdeklődéseteket, és benéztek! ;)

http://www.vampircsok-evelyn.blogspot.com/

Kiváló Szerkesztő Díj MINDEN OLVASÓMNAK

Teendők a díjjal:

1. Meg kell köszönni
2. A logót ki kell tenni a blogomba.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk

Hát... Köszönöm a díjat Sabynának. Bár... Nem érdemlem meg, mert... nem nagy szám...

Nos, akkor 7 embernek kéne tovább adnom a díjat... Hmm...
Szerintem már mindenki megkapta, de aki még nem, azoknak küldöm. Biztos, hogy jobban szerkesztenek, mint én xD
Szóval, MINDEN OLVASÓMNAK küldöm. :) És, sajnálom, hogy nincs rész... :( De most nem tudok koncentrálni erre. De megnyugtatok mindenkit, hogy NEM FOGOM ABBAHAGYNI! :) Lesz még rész:D
Puszi

DÍJ!

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magadról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1-3. Köszönöm a díjat Tűzvirágnak

4.
- Van három testvérem.
- Nagyon sokféle zenét meghallgatok :)
- Kíváncsi vagyok :P
- Ha rám jön, akkor nagyon hisztis tudok lenni xD
- 17 éves leszek október 19-én. :)
- Terveim vannak(bár kinek nincsenek :P)
- Ki szeretnék menni külföldre :D

5-6.
Nilla
Evelyn
Delirium
Holdfény
Kemra
Nilla
Eilis

7. :D
Még egyszer köszönöm :)

A történet videója

Sziasztok!

Ahogy a cím is mutatja, a Történet Videóját tekinthetitek meg az alábbi linkre kattintva.
http://www.youtube.com/watch?v=jEC-13nAkXs
Mivel úgy hiszem, hogy egy darabig még nem lesz rész, így úgy gondoltam, nézzétek meg az előzetesét. :) Nehezen, de végre elkészültem vele. Már suli alatt is foglalkoztam vele, de tegnap este rászántam magam és befejeztem a vidit. :)
A hibákért elnézést kérek. Nem vagyok valami jó benne(szövegre gondolok), de már nem akartam átírni magyarra. :S A címet pedig ha nem értitek, hogy miért azt adtam neki, akkor nyugodtan kérdezzetek :) Válaszolok rá :D
Na, puszim

Gicus

Újra megkaptam!

Kreatív blogger díj :)

Teendők a díjjal:

1. Meg kell köszönni.

2. A logót ki kell tenni a blogomba.

3. Be kell linkelnem,akitől kaptam.

4. Tovább kell adnom 7 embernek.

5. Be kell linkelnem őket.

6. Megjegyzést kell hagynom nálunk.

Hát... Újra megkaptam ezt a díjat. :) Köszönöm Petriiinek a díjat :)
Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, de köszönöm :)(L)

Most tovább adom 7 embernek, akik szintén megérdemlik. :)

1. Nilla: http://valoszinutlen.blogspot.com/

2. Szandi: http://szandi22.blogspot.com/

3. Sehike: http://sehikeblog.blogspot.com/

4. Tűzvirág: http://tuzvirag-valoravaltalom.blogspot.com/

5. Cinthy: http://cassieharrison.freeblog.hu/

6. Bunny: http://theimmortalheart.blogspot.com/

7. Geti: http://heylinnilsson.blogspot.com/

+1: Melody: http://fellegekfelett.blogspot.com/

Puszi, és még egyszer köszönöm. (L)

Jelentés!

Sziasztok!

Tudom, hogy se szó, se beszéd, eltűntem. Sajnálom, de nem tudom folytatni a történetet. Ez most nem azt jelenti, hogy nem is fogom, csupán nincs ihletem,:S de összeszedem magam, és írok majd egy fejezetet. :)
Nem tudom, mikor fogom folytatni, de lehet, hogy addig, amíg be nem fejezem a Jennyset, nem lesz rész, de még gondolkodom rajta. Nem akarok veletek kiszúrni, ezért összehozok egy részt... valahogy :)

Sajnálom, tényleg. Ha akartok szidjatok le, kövezzetek meg, ami tetszik.

Puszi

Gicus